"Szeretném lezárni a Dunaferr-ügyet"
Szijjártó Péter a Figyelőnek adott interjújában az Oroszországgal való gazdasági kapcsolatok is szóba kerültek, így a tárcavezető a Dunaferrt is megemlítette.
Szijjártó Péter a Figyelőnek adott interjújában az Oroszországgal való gazdasági kapcsolatok is szóba kerültek, így a tárcavezető a Dunaferrt is megemlítette.
A kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről, valamint olyan nemzetközi kérdésekről fog szerdai budapesti munkalátogatása alkalmából tárgyalni Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, mint Oroszországnak a NATO-hoz és az EU-hoz fűződő viszonya.
Nagyratörő menetrendet fogadtak el a bécsi Szíria-konferencia résztvevői szombaton a közel-keleti országban több mint négy éve tartó polgárháborús válság rendezésére a német külügyminiszter tájékoztatása szerint. A 17 ország magas rangú képviselőinek részvételével zajló tanácskozás nyomán mind az amerikai, mind az orosz fél az Iszlám Államot nevezte meg a legfőbb ellenségnek.
Az orosz légierő Szíriában pontosan célzott csapásokat hajt végre, amelyek csak az Iszlám Állam (IÁ) szervezetének állásai ellen irányulnak - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, miután amerikai kollégájával, John Kerryvel tárgyalt New Yorkban.
A következő évben valós esély van az ukrán válság megoldására - jelentette ki hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Közben a Nemzetközi Valutaalap ma délelőtt azt jelentette be, hogy az ortodox karácsony után rögtön, január 8-án érkezik Kijevbe a szakértői küldöttsége, hogy a több hétig tartó tárgyalásokon egyeztessék a fennálló hitelprogram haladását.
Az Oroszországgal szemben alkalmazott nyugati szankciók elleni orosz védőintézkedések hosszú távra szólnak - jelentette ki Szergej Lavrov az Európai Üzleti Szövetséghez (EBA) tartozó cégek vezetőinek keddi moszkvai tanácskozásán.
Oroszország fokozatosan visszavonja erőit Ukrajna határáról - közölte hétfőn az ukrán védelmi minisztérium szóvivője.
Nem látni, hogyan csitulhatna az Ukrajna körüli kelet-nyugati feszültség. Párizsban valamiféle kompromisszum helyett eredménytelenül ért véget az orosz és az amerikai külügyminiszter találkozója, sőt Moszkva kemény feltételeket támasztott Ukrajna jövőjével kapcsolatban - számol be az InfoRádió.
Érdemes tudatosan bankot választani, ha pénzre van szükségünk.
Indul a Digitális Állampolgárság Program.
Fontos változások jöhetnek, ha Trump lesz az elnök.
Nem véletlen az időzítés.
Az Egyesült Államok nagy hatótávolságú rakétákat telepítene Németországba.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.